Fedezd fel a benned rejlő erőt – Kétnapos csapatépítő program középiskolásoknak a MindForce Dynamics szervezésében




2025 áprilisában különleges élményben volt részük azoknak a középiskolás kadétoknak, akik részt vettek a MindForce Dynamics által szervezett kétnapos csapatépítő és önfejlesztő programon Budaörsön. A cél az volt, hogy a fiatalok komplex, egymásra épülő rendszerben szerezzenek élményeket – mentálisan, fizikailag és együttműködésben –, miközben izgalmas, valóságalapú kihívásokkal találják meg saját határaikat és lehetőségeiket.
A program során a MindForce szakemberei – köztük rendvédelmi háttérrel rendelkező trénerek, túravezetők és mentáltréning-specialisták – olyan innovatív technikai megoldásokkal dolgoztak, amelyek Európa-szerte egyedülállók.
Taktikai és tudatfejlesztő nap – ahol a technológia és élmény találkozik
A program első napja a MindForce budaörsi központjában zajlott, ahol a résztvevők egy sor izgalmas állomáson fejlődhettek különféle területeken:
🔫 Fegyverismereti és taktikai gyakorlatok során a fiatalok megtanulták a fegyverhasználat szabályait, majd biztonságos kiképző markerekkel valósághű, füsttel és hanghatásokkal támogatott helyzetekben tesztelhették reakcióidejüket és taktikai tudásukat.

🧠 A MUSE neurofeedback rendszer segítségével agyhullámaikat valós időben figyelve tanulták meg irányítani figyelmüket és nyugalmukat. A rendszer segítségével kiderült, hogy milyen egyéni különbségek jellemzőek például a koncentrációra vagy a relaxációra. Egy „hiperaktív” tanuló például megtapasztalhatta, mennyire nehéz számára az Alfa-hullámokat kontroll alatt tartani – amihez személyre szabott tanácsokat is kapott.

🎮 A TI RECON 180 döntési szimulátor, amely a MindForce Dynamics egyedi programjának része, különösen nagy hatást gyakorolt a kadétokra. Ez az interaktív szituációs technológia képes valós idejű döntési helyzetek szimulálására – például egy éttermi lövöldözés vagy iskolai támadás szimulációjára. A résztvevőknek nemcsak cselekedniük kellett, hanem felismerniük az előzetes viselkedési jeleket is, amelyek a fenyegetésre utalhattak. A döntéseik következményei azonnal visszacsatolást adtak, így mély tapasztalati tanulás valósult meg.

🗣️ A csapatkommunikációs kihívás során VR-eszközzel felszerelt "bombahatástalanító" és IPaden utasításokat böngésző „tanácsadók” közösen dolgoztak – a siker kulcsa a világos, pontos kommunikáció volt. A tapasztalatok részletes kiértékelése minden csoport számára tanulságos volt.

🚑 Elsősegélynyújtás témában a résztvevők gyakorlatban is kipróbálhatták az elméletben tanultakat: sebkötözés, mentőhívás, sérülések felismerése – mindezt egy harctéri tapasztalattal rendelkező szakember irányítása mellett. Az élményszerű szituációkban végzett feladatok segítettek megértetni: életmentés nemcsak tudás, hanem bátorság és gyors reagálás kérdése is.

🧩 Önvédelem és játékos lőgyakorlatok zárták a napot, ahol a tanulók a támadások elhárításának alapjaival, valamint a TI Recon 180 szimulátor lövészeti moduljával ismerkedtek meg – egyéni teljesítményüket reakcióidő és pontosság szerint is kiértékelve.

A természetben rejlő kihívás – Budaörs-Normafa túra
A második napon a csapat terepre indult: Budaörsről gyalog vágtak neki a Normafáig vezető útvonalnak, ahol a tájékozódási képességeikre, csapatmunkájukra és stratégiai gondolkodásukra is szükség volt.

📍 Térképek és tájolók segítségével kellett meghatározniuk helyzetüket és irányukat.
🎯 A túra során különleges gyakorlatokra is sor került: számháború, ellenőrző-áteresztő pont kialakítása "rosszfiúkkal", és végül egy kódfejtési kihívás, amely a nap igazi fénypontja volt.
A lesállásos, szerepjátékos gyakorlatok során a kadétok megtapasztalták, mit jelent a döntéshozatal nyomás alatt, milyen gyorsan kell felismerni a fenyegetéseket, és hogyan lehet csapatban hatékonyan reagálni.
Élményből tapasztalat – tapasztalatból fejlődés
A MindForce Dynamics által kínált kétnapos élménytábor nem csupán program volt – hanem egy önismereti utazás. A kadétok komplex, élményalapú tanulásban részesültek, ahol a modern technológia, az emberi tapasztalat és a természet ereje egyszerre formálta őket.
Az egyértelmű visszajelzés: a fiatalok motiváltabbak, magabiztosabbak és tudatosabbak tértek haza – új szemlélettel, amely hosszú távon is elkíséri őket.
Szeretnél hasonló élményben részesülni?
Látogass el hozzánk: mindforced.com
